|
Minden várakozásunkat felülmúlta a nevezők száma a Hat Megye Két Régió és Wintermühle kupa díjlovas verseny június 7-én megrendezett fordulóján.
Tavaly ilyenkor, Major Albert úr kérésére első ízben szerveztük meg ezt a versenyt. Örömmel vállaltuk el a feladatot, hiszen régi vágyunk volt otthont adni minél több rendezvénynek. Talán a helyszín újdonsága miatt egy kis bizalmatlanság övezte az első próbát, mert akkor 15 startot indítottunk.Azzal bíztattak a tapasztalt szervezők , hogy minden kezdet nehéz , majd a következő alkalommal már többet tudnak rólunk, nagyobb lesz az érdeklődés.
Ebben a reményben fogtunk bele az idei szervezésbe. Igyekeztünk az előző hibáiból tanulni , jobban figyelni a részletekre.
Eleinte lassan jöttek a nevezések, minden nap számoltuk az új jelentkezőket és örültünk , amikor láttuk, hogy rohamosan nő a létszám.A verseny előtt egy héttel kiderült, hogy nagyon sokan leszünk. Bár egy napos programról volt szó, sokan jelezték a szombati érkezést boksz és szállás igénnyel.
Az előkészítő munkák felgyorsultak. Mobil bokszokkal egészítettük ki a meglévőket, hogy a verseny napján érkezők is biztonságban tudhassák a lovaikat.Felkerestünk néhány céget , akiktől , profiljukhoz tartozó, ajándék és használati tárgyakat kértünk, hogy a szalag és oklevél mellé más meglepetést is adhassunk.
Vasárnap reggel kisebb-nagyobb nehézségek adódtak az indulásnál. Mindent összevéve 105 start állt előttünk, ezért úgy döntöttünk, hogy két négyszögben kell délelőtt dolgozni ahhoz, hogy időben végezzünk.
Így az előzőekben feltüntetett időpontok megváltoztak. Megpróbáltunk rugalmasak lenni és segíteni, ha valaki emiatt időzavarba került.
A rajtengedély vizsga elméleti része korán elkezdődött. Ezalatt a fedeles lovardában már készültek az E8 nyitott versenyszám lovasai
nyolcan, , a külső pályán pedig az A4 (21fő) és A6 (23 fő) kezdődött összevont bíráskodással.
A nyolc rajtengedély vizsgázó programja követte az E8-at , majd C1-ben 10-en , ülésszépségversenyen 3-an mérték össze tudásukat.Végül összevont erdményhirdetés következett.
Az A4 és A6 versenyzőit ifi – felnőtt kategória szerint díjaztuk, így négyszer álltunk meg eredményt hirdetni.A bírók feszített ütemben dolgoztak, csak annyi pihenőt tartottunk , hogy Bulyovszky Anna bemutathassa junior egyéni programját, Prutkay Zoltán úr vezetésével.
Délután következtek a magasabb versenyszámok L3 (19 fő), L7 (8 fő), M3 (4 fő). Talán az eredményhirdetések kicsit gyorsra sikeredtek, de mentségünkre szóljon, hogy az időjárás is esősre fordult és a messziről jövő lovasok előtt még hosszú út állt hazáig.
Külön köszönet illeti a Kisbábolna lovas klub minden dolgozóját , lovasát , a család tagokat, akik egész napos munkájukkal segítették a rendezvény lebonyolítását.
Reméljük , hogy mindenki jól érezte magát és gratulálunk a versenyzőnek, hiszen akár nyertek akár nem , egy tapasztalattal biztos gazdagabbak lettek.
„ Tőlünk függ minden, csak akarjunk”
Széchenyi István
Lovasaink eredményei:
Név |
Ló neve |
Kategória |
Százalék |
Hely |
Lengyel Anna |
Szivárvány |
Rajtengedély vizsga |
60% |
3. |
Lengyel Anna |
Szivárvány |
C1 |
57% |
7. |
Suhayda Anna |
Rózsaszál |
C1 |
60% |
5. |
Suhayda Viola |
Őzike |
Fsz3 |
9.7 pont |
1. |
Nyéki Anna |
Őzike |
Fsz3 |
8.5 pont |
3. |
|